Papp Elek Fotográfus

A perfekcionista - Papp Elek

Van a nemzetközi fotós világnak egy különös, sok ezer főt számláló nagy csoportja, amelynek tagjai évente akár több tucat pályázatra is beküldik felvételeiket, gyakran ugyanazokat a képeket, s úgy gyűjtik a díjakat, mint régen mások a bélyeget. Némelyik díjjal szép oklevél, másokkal pénzjutalom jár, a kiíró szervezetek, klubok rangos címekkel tisztelik meg a sikeres pályázókat. A zsűri változó, gyakran nemzetközi, s bizonyára izgalmas lehet megtapasztalnia, ha valakinek egy fotója Oklahomában, Indiában vagy Montenegróban azonos elismerésben részesül. A mai gépek, képalkotó és -korrigáló szoftverek korában technikailag korrekt fotót készíteni nem ördöngösség, így azt kell gondolnunk, ha valaki rendszeresen első helyezett lesz ilyen pályázatokon, annak valamit nagyon kell tudnia a fényképezésről. Papp Eleknek papírja van róla, hogy ő legjobb fotográfus a világon a Photographic Society of America bizonyos kategóriái és döntései alapján, s honlapján is megemlíti, hogy képeivel 1489 díjat nyert, mi mégsem címei, hanem fekete-fehér fotói miatt beszélgettünk vele Cegléden, ahol optikus üzletét viszi.

Miért?

Optikus mester, diplomás optometrista, első egyetemi végzettsége szerint mérnök. Ma is optikusként dolgozik, két saját üzlete is van Cegléden illetve Nagykőrösön. Szakmájában az egyik legelismertebb, legjobb az országban. Hogyan kezdett el fotografálni?
Nyolcéves korom óta fényképezek, egy Leicára hasonlító Zorkijjal kezdtem, amit a szüleimtől kaptam. Nem voltam kivétel ezzel a hobbival a családban, s azóta is mindig volt fényképezőgépem. Talán akkor használtam a legkevesebbet, amikor hat-hét éven keresztül képzőművészeti körbe jártam, de valójában soha nem tettem le a gépet. A pályaválasztás számomra komoly döntés volt, a művészet és a „normális” foglalkozás között kellett választanom, s én végül megfogadtam azt a tanácsot, hogy menj mérnöknek, az a biztos, s közben még mindig festhetsz, míg fordítva ez nem működik, festés közben nem „mérnökösködhetsz”.

A fotózás ezek szerint pótszer volt a józan mérnöki lét és a vágyott festészet között?
Nem pótszer, hanem eszköz a „nagy műhöz”. Hiányzott az életemből az alkotótevékenység, a „nagy” képet akartam később megfesteni, és ehhez gyűjtöttem motívumokat fényképezőgéppel. Sokat fotóztam és előbb-utóbb azok a képek is tetszettek, amiket csak „jegyzeteknek” szántam. Harminc évvel később azután megfestettem a nagy képet, ami fönt is van otthon a falon, és annak az alapját is fotó adta, egy téli kép.

Hol fordult át a dolog, s értékelődött fel a fotográfia segédeszközből művészetté?
Optikusként sok nemzetközi találkozón, nagy cégek által szervezett utazáson vettem részt, s az egyik alkalommal a cég igazgatója emlékalbumot akart készíteni a résztvevők képeiből. Annyira megtetszettek neki a fotóim, hogy egy önálló kiállítás lehetőségét ajánlotta fel. Az erre a tárlatra készített nagyításokat közül egyet később kitettem optikus üzletem falára, s ezt látta meg egy új szemüvegért hozzánk betérő Tóth István.

De ez a kép már nem Zorkijjal készült, ugye?
Nem, egy Leica-felvétel volt. Jellemző akkori, mintegy húsz évvel ezelőtti tájékozatlanságomra, amikor panaszkodtam egy barátomnak, hogy az éppen akkor használt fényképezőgéppel nem vagyok elégedett, ő félig tréfásan odavetette, vegyél Leicát, az talán elég jó lesz neked. Be is mentem egy üzletbe, s amikor láttam, hogy az eladó elismerő bólintással fehér kesztyűt húz, s nagy tisztelettel elém teszi a kamerák Rolls Royce-át, már tudtam, hogy a gépen nem fog múlni.

A Cegléden élő Tóth Istvánnak, aki 1980-ban New Yorkban az Évszázad kiváló fotóművésze címet is megkapta, s fekete-fehér portréi mellett arról volt híres, hogy már az 1950-es-60-as években is küldött ki képeket nemzetközi pályázatokra, azonnal megtetszett a kép?
Inkább azt mondanám, kíváncsivá tette. Nem ismertem őt, meglepett a kérdése, hogy van-e több képem – persze volt –, de szívesen mutattam meg neki. A/3-as nagyítások voltak egy dobozban. Mindet alaposan megnézte és mindegyikhez volt valami építőjellegű megjegyzése. Mintegy két hét múlva visszajött, hozta egy dedikált könyvét, s kérdezte, van-e új képem. Amikor megmutattam neki azokat, s azt látta, hogy a tanácsait megfogadtam, a kritikája nyomán igyekeztem korrigálni az általa hibának mondottakat, örült. Úgy látta, hogy nekem érdemes tanácsot adni. Így rendszeressé váltak a találkozóink, ő oktatott engem.

Idill

Korábban nem járt fotóstanfolyamra?
Soha, semmilyen oktatáson nem vettem részt korábban. Csak annyit tanultam tanártól, amit a képzőművészeti körben hallottam a kompozícióról, a színekről, a képkivágásról.

És a technika?
Aki Zorkijjal kezd, az mindent tud. Azzal a manuális géppel mindent ki lehetett próbálni, jól tűrte a kísérletezést. Közben megismerkedtem azokkal, akik a negatívjaimat hívták, bejártam magam is a laborba, így már magam hívhattam elő és dolgozhattam ki a képeket. Itt sokat tanultam. például arról, hogy kell kiegyenlített negatívot hívni, vagy hogy milyen papírt veszek elő, mitől lesz lágy vagy extra kemény egy felvétel, hogy milyen vegyszereket használhatok. Ezeket ottani segítséggel, nem autódidakta módon tanultam meg. Majd 2012 környékén jött a váltás, amikor digitálissal kezdtem dolgozni úgy, hogy kedvenc analóg filmjeim tónusvilágát át tudtam vinni digitálisba.

Maradt a Leica mellett?
Nem, kipróbáltam a Nikont, sokáig dolgoztam Canonnal is, most Sonyval fényképezek. Úgy tanultam Pista bácsitól, hogy a tartalomnak és a formának egyformán fontos szerepe van, a technikát viszont a kép mondanivalójához kell igazítanom. Szolgálja ki, erősítse, fejezze ki a technika a mondanivalót. Technika alatt értettem azt is, hogy ha a kép úgy kívánja, legyen akár színes, akár fekete-fehér. Maximalista vagyok, pontosabban: perfekcionista – ez a maximalista beteges változata. Ebből próbálok leadni, de akkor az látszik is a képen, így nem tehetem meg.

Beteg bárány

A fekete-fehér képei az ismertebbek és azokkal nyert több díjat. Azért dolgozik színesben is?
Kész munkáim nagyobb része fekete-fehér. Amikor a hangulatot vagy a mondanivalót fokozza a szín, akkor azt kár lenne kivonni. Sokkal jobban hat ránk. Fontosak a színek. De ha a tarkabarkaság vagy egy élénk, hivalkodó szín elvonja a figyelmét a nézőnek a fő témáról, ha ez konkurál az én mondanivalómról, akkor legjobb tompítani vagy megválni tőle. A fekete-fehérnek is van színdinamikája. A fehér a legvilágosabb pont a fotón, olyan, mint a színesnél a piros, ránézek a képre, rögtön azt látom, az vonja magára a figyelmemet. Színesben dolgozom, a RAW-képek színesek, majd átteszem őket fekete-fehérbe. Számomra nagyon fontosak a fények. A színeket segítségül hívom a kifejezéshez, mert a színeknek külön tónust tudok adni. Fel tudok építeni egy sajátos tónusrendet, ami szolgálja a mondanivalóm. Ha simán lehúznám a szaturációt, egyforma szürke lenne, nem lenne meg az a kontraszt, amit én használni akarok. A színek nem mások, mint hullámok, s itt már én tudom, hogy haragosabb kéket akarok-e vagy sem, mert magamban látom, hogy milyenné alakul majd az fekete-fehérben. A régi fekete-fehér film is ilyen volt, azok is a színekre voltak kalibrálva. És van még egy lehetőség, ha olyan fényekkel dolgozunk, amit nem is látunk. Ilyen az infra. Szeretek infra szűrővel fotózni. Egész más tónust ad, hiszen ott a zöld az fehér. Kicsit misztikusabb lesz a felvétel.

Kész tervvel indul el fotózni?
Igen, mivel a munkámat össze kell egyeztetnem a fényképezéssel, általában koncepcióval indulok útnak. Ha nem egészen határozott a szándék, akkor is általában szétválasztom, hogy tájat vagy embert akarok fotózni. Az emberábrázolást szeretem a legjobban. Megismerni, saját környezetükben megörökíteni az alkotó embert, a művészembert, a dolgozó embert. Úgy gondolom, látszik is rajtuk, hogy ők kik. Képalkotó elemekkel tudom erősíteni, hogy ki mivel foglalkozik, de sokszor a portré maga is láttat dolgokat.

Mi lenne, ha ebből kellen megélnie?
Szerintem Magyarországon nagyon nehéz lenne. Itt a fotónak nincsen olyan presztízse, mint nyugaton. Ott a képnek van értéke. Ha egy profi leadja a képét, annak ára van, s ebben mind a vevő, a felhasználó, mind a fotós, vagy a képügynök egyetért. Itthon meg „küldjél már egy képet ehhez a prospektushoz”, s természetesnek veszik, hogy nem fizetnek semmit. De még ha profitól kérik, akkor is alkudoznak. Nem becsülik meg sem az időt, a sok munkát, ami mögötte van, sem a felszerelést, amit meg kell venni.

Dante földjén

Miért küldi pályázatok sorára a képeit?
Mostanában már nem küldöm olyan rendszeresen a képeimet pályázatra, mint korábban. Eddig fontos volt, talán nem is nekem, Pista bácsinak szerettem volna egy visszaigazolást, hogy az ő tanítása mennyit számít. Ő egyébként számon is kérte rajtam. De ma már csak akkor pályázok, amikor kíváncsi vagyok arra, hogy az új fotók témája fekszik-e a zsűrinek. Az érdekel, hogy a nemzetközi trendek kitapinthatóak-e a pályázatok révén. A nagy pályázatokon a zsűri is nemzetközi, több tagból áll, s ha ugyanazt a képet egy másik kontinensen öt másik tagból álló zsűri szintén jónak találja, akkor az lehet, beleillik az új vonulatba.

Most éppen mi a trend?
Amit én leszűrtem, az az, hogy a technika tökéletes lett, ma már nincsen különbség amatőr és profi közt. Legfeljebb van, aki túl dolgozza, látszik a képen, hogy nagy zsonglőr a photoshopban – de erre már mások is rájöttek, ezek számára már külön kategóriát is ki szoktak írni. Azt vettem észre, hogy a világ mintha igazodna a régihez. A katalógusok alapján nyomon követhető, hogy egyszerűsödik a képvilág. A klasszikus, úgy mint a komoly zene, örök érték. Sokat gondolkodtam azon, hogy mi a jó kép titka, s arra jutottam, hogy a jó kép valószerűtlenül valós, és mindig van benne valami meghökkentő.

Hajdú Éva

(Digitális Fotómagazin, 2021/1.)

Mit nézel?!

Bár nincs bagolyszemem, de látom: elbűvölted a fotóművész urat. Szép képet mutatsz-mutattok, de én a tollammal fölborzolom a tollaidat. Fehéren feketén leírom, hogy a jelképekben fehér és fekete vagy. Ellentétes szerepű. Ezt huhogják a szájak. Fele igaz, fele babona. A szemedbe mondom, elég nagy, belefér.

Nem szereted a fényt, éjjeli madár vagy, a sötétséget jelented, ahová viszont a keresztény hit szerint Krisztus elhozza a világosságot.

Halálmadár is a neved, a halál hírnökének tekintenek. A túlvilágra viszed a lelkeket, te vagy a száll(ít)ó szárnyas. De lásd – illetve mivel én látom a szép fotódat – életmadárnak is nevezhetlek, mert a monda szerint lélekvivő madár vagy, tehát hozod is a lelkeket, a születő gyermekeket.

A szótár feltünteti nevednek két régi jelentését is, mondanom sem kell (de mondom neked), ezek is ellentétesek. A bagoly az öregember képe, mert ő is gubbaszt, s beteg, a halál felé tart, te viszed majd át a lelkét. De a neved gyerek, kisdiák jelentésű is, hiszen ők olyan gyámoltalanoknak, félénkeknek tűnnek, mint te nappal (ezen a képen is), s te hoztad közénk a néphit szerint a lelküket.

Bölcs bagoly, mondják az okos emberre. Ezt a pozitív jelképet az ókori görögök alkották rólad, ugyanis Pallasz Athéné, a tudomány és a művészet istennője szent állatának tekintett. De a későbbi népek – már ne haragudj – a butaságot vélték felfedezni tallérkerek szemeidben. Ezt így fejezték ki szólásmondásukban: Annyit ért hozzá, mint bagoly az ávemáriához (az ábécéhez); Isten baglya (mamlasz).

Meg hiú is vagy: Bagoly mondja a verébnek, hogy nagyfejű.

Nyugodtnak tűnsz gubbasztásodban, ám ragadozó a természeted, ezért mondják a tépett ruhájú emberre: megrugdosták a baglyok.
Mit nézel?! Hiszen azt elismerem, hogy jól nézel (ki) a ceglédi Szent György téri fán.

Fotó: Papp Elek Szöveg: Koltói Ádám

(Ceglédi Hírmondó, 2020. március 12.)

PGFZ Best Photographer in the World 2020 - szép magyar sikerrel

A Photo Club Arizona (PCA) által szervezett és a svájci PGFZ főszponzolásával megszervezett Best Photographer in the World 2020 pénzdíjas szalonon Papp Elek PCA Gold medált nyert a „State of equilibrium” című képével a Photo Travel kategóriában. A ceglédi fotóművész négy másik kategóriában is díjat nyert a versenyen.

Nagykőrös - könyvbemutató

Magyar Arany Érdemkereszt

fotó: Bartos Gyula

Kiállítás a Koller Galériában

fotó: Mónos Gábor

Kiállítás Chilében

2017 - Az Év Fotója Amerikában

2017 - Az Év Fotója Amerikában - CTV hír

2017 - Az Év Fotója Amerikában - beszélgetés Papp Elekkel (CTV)

Fotográfusunk rangos nemzetközi sikere

Szolnok Város Napja és a Magyar Fotográfia tiszteletére rendezett ünnepségen, augusztus 26-án Horváth Imre a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének elnöke több elismeréssel együtt FIAP fotóművészeti diplomákat adott át. A Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség (FIAP) pillanatnyilag legnagyobb elismerését a Diamond2-t, vagyis a Gyémánt Díj legmagasabbikát Papp Elek ceglédi fotóművész vehette át. Mindössze hatan rendelkeznek ezzel a jeles elismeréssel a világon. Papp Elek világhírű nagykőrösi fotográfus az első félévben 32 aranyérmet nyert a képeivel nemzetközi fotópályázatokon, ezzel 1388 lett a díjainak száma. A művész a legutóbbi Danube Circuit 2017 című - négy országban meghirdetett - versenyen hét aranymedált gyűjtött be a napokban. A nemzetközi elismertségű alkotó legutóbbi, „Létek” című kiállítása Budapesten a Cultiris Galériában/Örkény István könyvesboltban volt megtekinthető augusztus 31-ig.

Kőhalmi Dezső

Fotókiállítás Budapesten

A cikk megjelent a Ceglédi Hírmondó 2017. 06. 22-i számában.

Fotókiállítás Nagykõrösön

Fotókiállítás Cegléden

Papp Elek sikere Abu Dhabiban

Papp Elek PSA elismerésérõl a Pixinfo.com-on

Címlapon Papp Elek a PSA (Photographic Society of America) havi kiadványában

Örökös Fotómûvész 2014 oklevél

Az Év Fotómûvésze 2014 oklevél

Papp Eleké ismét Az Év Fotómûvésze - 2014 díj - Pixinfo.com hír

Az Év Fotómûvésze 2011 oklevél

Papp Eleké Az Év Fotómûvésze - 2011 díj - Pixinfo.com hír

MFIAP oklevél

MFIAP oklevél Papp Eleknek - Pixinfo.com hír

Az év fotográfusa 2011 oklevél

Az év fotográfusa 2011 plakett

Papp Elek a 2011-es Év Fotográfusa - Pixinfo.com hír

Fotográfiai elismerések itthon és a nagyvilágban - beszélgetés Papp Elekkel - Pixinfo.com cikk

Kiállítás Gyöngyösön a Gyöngyösi Mûvészeti Hetek alkalmából.

Megtekinthetõ 2010. április 15. és május 16. között.

7 FIAP Salon World Masters

Az Év Fotómûvésze 2009

Kiállítás Nagykanizsán a Hevesi Sándor Általános Iskola galériájában.

A tárlat 2009. október 1-22-éig, iskolanapokon 8-16 óráig tekinthetõ meg.

Papp Elek, AFIAP fotókiállítással mutatkozik be Rio de Janeiro-ban a Centro Cultural Justica Federal-ban.

A tárlat 2009. május 7-tõl június 7-ig látható.

Kiállítás a németországi Bad Homburg városának Aurum galériájában

Kiállítás Salgótarjánban

Klasszikus értékek címmel nyílt kiállítás a Nógrád Megyei Fotoklub Egyesület támogatásával.
Helyszín: Salgótarján, Fõ tér 5.
A kiállítás megtekinthetõ: 2009. február 6-ig.

Fotó: Király László György